Őző, főző, őz(ő)főző

Megvolt az őzfőző verseny. A kecskeméti sajtó képviselői (akik számítanak) mind ott voltak. Volt sok főző, néhány őző. Utóbbiaknak már az eleje felé összeakadozott a nyelve, kis gondolkodás, kis ööőzés után jöttek csak a szavak. Aztán következett az értelmezésük. A hallgató részéről. Mert tényleg volt bor, pálinka, sör... ahogy Saci megígérte. Zsuzsi Istvánja, aki profi szakács, mielőtt munkába ment, beállította nekünk a mennyiséget, előkészítette, bográcsba rakta, aztán elment dolgozni. Mi meg maradtunk, de az biztos, hogy nélkülünk nem lett volna teljes a siker. Égés lett volna. Leégés, odaégés. Kavartuk, raktuk bele a dolgokat, ízlelgettük, ízesítettük... És végül különdíjasak lettünk az őzraguval! Volt benne őz, fűszerek, zöldségek, gomba, narancshéj, aszalt szilva is. Egyéb részleteket nem árulhatok el. De nagyon finom lett, az biztos.
Volt csapat- és kapcsolatépítés rendesen. Szerencsére a kezdeti boros tea egy az öthöz arányán idővel változtattunk. Én annyira, hogy kihagytam belőle a teát, és a felszabaduló helyet borral pótoltam. Mondtam Sacinak, én annyi teát amennyit az első fél órában benyakaltam azzal a kicsipici borocskával, egy hét alatt nem iszom. Aztán a kapcsolatépítés keretében nem a szomszédok főztjét kóstolgattam, hanem az innivalóikat.

Szerencsére előbb véget ért a rendezvény, mielőtt a hangulat a tetőpontjára hány. Így aztán még nagyjából normális állapotban estem be az ágyba délután négy körül.

De aztán magamhoz tértem ám a magyar-norvég kézimeccs második félidejének elejére. És ott is győztünk!

Micsoda sikeres egy nap volt ez a mai, kérem szépen!